TANÉVKEZDŐ INFORMÁCIÓK

2022, augusztus 21 - 20:45
TANÉVKEZDŐ INFORMÁCIÓK
Kedves Diákjaink! Tisztelt Szülők!

 
Rövid tanévnyitó ünnepélyünk szeptember 1-jén 8.00 órától kezdődik. (Gyülekező 7.45-kor). 
Helyszín a gimnázium parkja. Minden diákunktól ünnepi ruhás megjelenést kérünk. (Váltóruhát természetesen lehet hozni.
Rossz idő esetén az osztálytermekben lesz az évnyitó, az iskolarádióban köszöntjük diákjainkat.
(Az osztályok elhelyezése a helyszínen is olvasható lesz, illetve az osztályfőnökök is tudnak majd információt adni.)
 
Az első tanítási napon a 2 - 3 - 4. órát az osztályfőnökökkel töltik a diákokEkkor osztjuk ki a tankönyveket, ill.  a különböző adminisztrációs-tájékoztatási feladatokat is ekkor végezzük el.
(A tankönyvekhez érdemes nagyobb, erősebb táskát hozni.)
Az órarendet is ekkor ismertetjük a diákokkal.
Az 5. órától szakórák lesznek.
(Tájékoztatásul: a 6. óra 13.30-kor, a 7. óra 14.25-kor fejeződik be.)
 
Ebédet (menza) az első héten (csütörtök, péntek) sajnos még nem tudunk biztosítani, kérjük, mindenki így készüljön. (A büfé nyitva lesz.)
 
Új diákjainknak: Az új tanulóink közül az első tanítási napon vehetik meg a kossuthos sálakat, nyakkendőket azok, akiknek még nincs ilyen. Szintén ekkor kérjük az új diákokat a diáksport-egyesületi belépésre, amennyiben ezt még nem tették meg. A részletekről a fecskenapon és az internetes felületeken adunk további tájékoztatást új diákjainknak és szüleiknek.
 
 
A tanévkezdésig minden diákunknak még jó pihenést, feltöltődést, erőgyűjtést kívánunk.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.